Vásároljon könyvet mobil készülékével egyszerűen.
€28.78
Ingyenes szállítás
Várható szállítási idő
28 munkanap.

Horváth László)

Heves Megyei Múzeumi Szervezet, 1993
  • 220 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Antikvár Könyvkínáló
  • Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás".

Saját képekkel - Ismertető: Hatvan nagymúltú település a Zagyva völgyében. Az első emberi megtelepedés nyomai még az újkőkorból valók. Az őstörténet, és a régészet művelői számára jól ismert a „hatvani kultúra" kifejezés, amely az ezen a tájon élő embercsoport egész Észak-Magyarországon elterjedt, jellemző kultúráját jelöli. Nemkülönben a helytörténeten túlnyúló jelentőséggel bír, az 1960-as évek végén Soproni Sándor által föltárt későrómai helyőrség, amely döntő jelentőségű volt annak a hipotézisnek a bizonyításában, hogy a római birodalom egy elő-limest épített ki a Duna vonalában húzódó védvonal előterében.
A középkorban a település földrajzi helyzeténél fogva fontos szerepet kapott: mintegy összekötő kapocs volt Észak- és Közép-Magyarország között, ellenőrizte a két tájegységet összekapcsoló Zagyva-völgyet. A 13. század első felében megtelepülő premontrei szerzetesrend ittlétével bizonyítja a település létezésének tényét: a rend tagjai ugyanis a rendi regula szellemében lakott helyek közelében alapítottak kolostorokat.
Egy évvel a mohácsi csata előtt Hatvan országos jelentőségű országgyűlés színtere volt. Sajnos a török hódítás éppen a földrajzi helyzet következtében hamarosan elérte a mezővárost: a település éppen a török terjeszkedés centrumába esett. Hatvan a török időkben fontos közigazgatási központ volt.- További ismertető. "Belelapozás". - - Tartalom:
A Szemelvénygyűjtemény iratainak jegyzéke
1. Bronzkori lakótelep Hatvanban - a hatvani kultúra 11
2. Későrómai katonai őrállomás Hatvan-Gombospusztán 13
3. Premontrei szerzetesrend Hatvanban (1249) 15
4. Az egri püspök és a hatvani premontrei prépost viszálya a bordézsma ügyében (1274) 15
5. IV. László király István bán fiát Istvánt megerősíti Hatvan birtokában (1278) 16
6. Említés a hatvani konvent ítélkező tevékenységéről (1284) 16
7. Birtokperben ítélkezik a hatvani konvent (1334) 16
Zsigmond király a hatvani konventre hadiadót ró ki (1369) 17
9. A Hatvant birtokló Hatvani Péter és Bálint újabb birtokokat kap (1401) 17
10. Zsigmond király Hatvanon átutazva oklevelet ad (1419) 17
11. Egy királyi birtokadományozáson Hatvani Mátyás, Hatvan földesura tanúként szerepel (1438) 18
12. Hatvani Sebestyén földbirtokos tanúként szerepel egy birtok átíratásában (1468) 18
13. Egy birtokperben a Hatvaniak birtokot veszítenek (1469) 19
14. Hatvani Mátyás leánya Margit hozományként hitbért ad Hatvan városból leányainak (1499) 19
15. A Hatvaniak elleneznek egy birtokátruházást (1516) 23
16. Burgio pápai nuncius részletes leírása az 1525 júniusában tartott hatvani országgyűlésről (1525) 25
17. Örökösödési szerződés a török kézre jutott Hatvani család birtokait illetően (1555) 26
18. I. Miksa a törökök által elfoglalt Hatvant eladományozza (1561) 27
19. Sábán hatvani aga hagyatéka (1564) 27
20. Hatvan sikertelen ostroma (1593-1594) 32
21. Az 1595-96-os ostrom leírása Pecsevi Ibrahim török történetíró által
(1595-1596) 33
22. Hatvan ostroma és elfoglalása (1596-1597) 35
23. A keresztény seregek elhagyják Hatvan várát (1604) 36
24. Evlia Cselebi török utazó leírása a hatvani várról, ill. a városról (1666) 36
25. Hatvan általános leírása (1711) 41
26. A kapucinus rend letelepedik Hatvanban (1729) 42
27. Pestisjárvány tizedeli Hatvan lakosságát (1739) 42
28. A hatvani szövőmanufaktúra kiváltságlevele (1769) 43
29. Hatvan város urbáriumáról (1770) 45
30. Ferenc király megerősíti a hatvani céh szabályzatát (1817) 51
31. Milyen volt Hatvan 1839-ben? (1839) 52
32. Le Play leírása a hatvani jobbágyság életéről (1846) 53
33. Az 1849. április 24 hatvani csata (1849) 62
34. Átadják a Pest-hatvani vasútvonalat (1867) 63
35. A hatvani prépost bejegyzése a vasútvonal megnyitásáról a plébánia évkönyvében (1867) 64
36. A Pesti Napló tudósít a Hatvan-miskolci vasútvonal megnyitásáról (1870) 64
37. A hatvani képviselőtestület tisztségmegújító közgyűlése (1872) 67
38. Képviselőtestületi közgyűlés Hatvan község és Deutsch Ignác földesúr közötti vitatott kérdések tárgyában (1873) 68
39. Képviselőtestületi közgyűlés a Zagyva védőgátakkal történő ellátásáról, ill. a város területén hidak létesítéséről, melyek a várárkot hidalnák át (1873) 68
40. Képviselőtestületi határozat a szüret napjának megállapításáról (1873) 69
41. Képviselőtestületi jegyzőkönyv Morvay István hatvani lakos ügyében a borkimérési jogról (1874) 69
42. Kaszap Bertalan főbíró válasza a borkimérési jogra vonatkozó kérelem ügyében (1874) 71
43. Képviselőtestületi határozat a hatvani hídvámról (1880) 71
44. Képviselőtestületi jegyzőkönyv a községi elöljárók tisztségmegújításáról (1881) 72
45. Hatvan község képviselőtestületének választási közgyűléséről szóló jegyzőkönyv (1881) 73
46. Községi képviselőtestületi határozat a szántóföld bérletekről (1883) 74
47. Deutsch cukorgyárat alapít Hatvanban (1889) 74
48. Árvíz Hatvanban (1901) 79
49. A Hatvani Hírlap szatirikus hangvételű tárcája a város közterületeinek állapotáról (1901) 80
50. A hatvani Grassalkovich kastély díszítése (1901) 81
51. Tudósítás a Hatvan-Selyp távbeszélővonal üzembe helyezéséről (1901) 82
52. Az új prépost-plébános Hatvanba érkezik (1901) 82
53. Elektromos utcai világítást terveznek Hatvanban (1901) 83
54. Tárgyalások Deutsch Sándorral a vámjog megváltásáról (1901) 84
55. Hatvan szépül (1901) 84
56. Beszámoló az 1901-es országgyűlési választásról (1901) 85
57. Új postahivatal a vasúti pályaudvaron (1901) 86
58. Vasúti lakótelep építése Hatvanban (1901) 87
59. Tisztújítás a hatvani izraelita hitközségben (1903) 87
60. Bővítik a római katolikus templomot (1903) 89
61. A munkásmozgalom kezdetei Hatvanban (1903)
62. Közvágóhíd építése (1903) 90
63. Hatvany Deutsch Sándor adományt ajánl fel a városnak (1903) 91
64. Szociáldemokrata gyűlés Hatvanban (1903) 92
65. Kobány Mihály kisdedóvó szaklapot indít Hatvanban (1904) 94
66. A község Kossuth szobrot akar állíttatni a főtéren (1904) 95
67. Kőműves sztrájk Hatvanban (1904) 95
68. A község síremléket állít a hatvani csatában elesett honvédeknek (1904) 96
69. Villamos közvilágítás Hatvanban (1904) 97
70. A „Hangya Szövetkezet'" fiókot nyit Hatvanban (1904) 98

71. Március 15. megünneplése Hatvanban (1904) 98 72. Az országos vasutassztrájk átterjed Hatvanra is (1904) 99 73. Hatvan község Szervezkedési Szabályrendelete (1909) 100 74. Meghívó az I. világháborús emlékmű avatására (1917) 103 75. Polgártársak! (1918) 104 76. Mindenkihez? (1919) 105 77. Az 1919-es hatvani kommunisták elítélése (1920)107 78. Közfürdő és tüdőbeteggondozó intézet létesítését határozza el a képviselőtestület (1924) 107 79. Hatvanban megjelenik a rádió (1924) 108 80. A hatvani járás vármegyei viriliseinek listája (1925) 108 81. Tudósítás a képviselőtestület közgyűléséről (1925) 109 82. Báró Hatvany Ferenc adományai fiúgyermeke születése alkalmából (1925) 110 83. Egyesül a két hatvani sportegyesület (1925) 111 84. A képviselőtestület visszautasba a Hatvany család és a hatvani prépost ellen intézett antiszemita vádakat (1925) 111 85. A hatvani katolikus egyházközség képviselőtestületének újraválasztása (1925) 113 86. Rendkívüli országgyűlési képviselőválasztás a hatvani választókörzetben (1925) 114 87. Zavargások Hatvanban a választások idején (1925) 114 88. Megválasztják báró Petrichevich-Horváth Emilt országgyűlési képviselővé (1925) 116 89. Megnyitják a Mezőgazdasági Szakközépiskolát (1925) 117 90. A kézcsókról (1925) 118 91. Polgári leányiskolát építenek Hatvanban (1925) 119 92. Katolikus legényegylet alakul Hatvanban (1925) 120 93. Hatvan község 1926. évi költségvetése (1925) 120 94. A választók száma Heves vármegyében (1925) 121 95. Hatvan nagyközség virilisei az 1926. évben (1925) 121 96. Kommunista szervezkedést leplezett le a hatvani rendőrség (1927) 122 97. Horthy Miklós kormányzóvá választásának 10. évfordulója alkalmával tartott díszközgyűlés jegyzőkönyve (1930) 123 98. A hatvani munkanélküliek tiltakoznak az állami házvásárlások ellen (1930) 124 99. Képviselőtestületi határozat mentőállomás felállításáról (1934) 125 100. Doktay Gyula és Fehér István kérelme moziüzemi engedély iránt (1934) 126 101. Kérelem a Hatvanban megnyitandó zeneiskola támogatására (1934) 126 102. Szelei Ferenc hatvani lakos kéri, hogy a község támogassa irodalmi munkásságát (1934) 127 103. Új helyiségekbe költözik a hatvani múzeum (1935) 127 104. A képviselőtestület a község aktuális közügyeit tárgyalja (1935) 128 105. Thomas Mann Hatvanban (1935) 129 106. Olasz-magyar baráti társaság alakul Hatvanban (1935) 129 107. A Hatvani Hírlap névmagyarosításra buzdít (1935) 130 108. A Hatvani Népbank közgyűlése (1935) 130 109. A hatvani Vöröskereszt választmányi ülése (1935) 131 110. Evangélikus templomot építenek Újhatvanban (1935) 131 111. Könyvnapok Hatvanban (1935) 132 112. Horogkeresztek Hatvan utcáin (1935) 133 113. Hatvani betörők csínytevése (1935) 133 114. Panaszok a hatvani piac drágasága miatt (1935) 133 115. Hatvan város képviselőtestületének tisztújító közgyűlése (1935) 134 116. Határozat a vagyontalan munkáscsaládok segélyezéséről (1936) 135 117. Javaslat és határozat a hatvani múzeum megalapításáról (1936) 136 118. A képviselőtestület intézkedik a hadbavonultak családjairól (1941) 137 119. Adatok a népesség 1942-ik évi változásairól (1943) 137 120. Korlátozzák a háztartásokban tárolható élelmiszerek mennyiségét (1943) 138 121. Tudósítás a hatvani gimnázium tehetségmentő munkájáról (1943) 139 122. Új református lelkész beiktatása Hatvanban (1943) 140 123. Városrendezési tervek (1943) 140 124. Egy hatvani festő kiállítása Budapesten (1944) 142 125. Éjszakai légiriadó gyakorlat (1944) 142 126. A zsidókat sárga csillag viselésére kötelezik (1944) 143 127. A zsidók utazásának korlátozása (1944) 143 128. Jelentsük föl a rendeleteket kijátszó zsidókat! (1944) 144 129. A hatvani gettó felállítása (1944) 144 130. Tervek a hatvani kastély kórházként történő használására (1944) 145 131. Amerikai repülőgépek bombázzák Hatvant (1944) 146 132. A hatvani légitámadás mérlege (1944) 147 133. Hatvant elfoglalják a Szovjet csapatok (1944) 148 134. A második világháború hatvani áldozatai (1942-1950) 149 135. A fasiszta népirtás hatvani zsidó áldozatai (1942-1945) 151 136. A járási főjegyző jelentése az alispánnak a háborús károkról és az élet megindulásáról (1945) 153 137. Hatvan város képviselőtestületének határozata az emberi alapjogok törvénybeiktatásáról (1946) 155 138. Újabb nagyarányú letartóztatások a gyilkos összeesküvők ügyében (1946) 156 139. „Vállald a vádat, különben agyonvernek" (1946) 158 140. B-lista névsor, kiket építettek le a bizottságok? (1946) 160 141. Épület és telek átadása a hatvani tanonciskola részére (1946) 161 142. Községi polgári leányiskola kérelme (1946) 162 143. A hatvani Népi Kollégium igazgatóságának levele a NÉKOSZ budapesti vezetőségéhez (1946) 163 144. Tanulmányi segély Kocsis Albert részére (1946) 163 145. Határozat a Zagyva gátjainak kijavításáról (1946) 164 146. A Független Kisgazda párt hatvani járási választmányának ülése (1947) 164 147. A Magyar Kommunista Párt levele a Kisgazdapárti képviselőjelöltek személyéről (1947) 165 148. Az önmagukat német nemzetiségűnek valló személyek, ill. az internáltak és a rendőri felügyelet alatt állók névsora (1947) 166 149. Szavazás a kék cédulákkal (1947) 170 150. Beszámoló a 3 éves terv és az 5 éves terv hatvani eredményeiről (1950) 171 151. Hogyan dolgozik Sz. I. népművelő (1950) 172 152. Vegyipari gimnázium nyílik Hatvanban (1950) 173 153. Mit kapott Hatvan a terv első évében? (1950) 173 154. Az 1950-ben internált hatvaniak névjegyzéke (1950) 174 155. A hatvani Cukorgyár első az 1953. évi megyei munkaversenyben (1953) 175 156. A hatvani vasutasok munkafelajánlása az MDP kongresszusára (1954) 176 157. Új vezetőséget választott a hatvani Cukorgyár párttagsága (1954) 176 158. A hatvani járás első lett a begyűjtési versenyben (1954) 177 159. Hatvani színjátszócsoport bemutatója (1954) 178 160. Tudósítás a hatvani Petőfi Termelőszövetkezetről (1954) 178 161. A hatvani Dózsa és Petőfi Termelőszövetkezet aratási versenye (1954) 179 162. Ünnepélyesen átadták az új hatvani vasútállomást (1956) 180 163. A kuláknak nyilvánított "hatvaniak névsora (1956) 181 164. Hatvany Lajos rádióbeszéde (1956) 181 165. Működési bizonyítvány (1956) 182 166. Heves megyei Népújság hírei Hatvanból (1957) 183 167. Hatvani jegyzetek (1957) 183 168. Vádirat Pálhidy Mihály és társai ellen (1957) 184 169. A pártoktatás helyzete Hatvanban (1958) 190 170. Megkezdődött a munka a hatvani Irodalmi Színpadon (1959) 190 171. Új idény előtt a hatvani könyvtár (1960) 191 172. Befejeződött a hatvani malom felújítása (1961) 192 173. Korszerűsítik a hatvani téglagyárat (1961) 193 174. Nagyszabású ifjúsági béketalálkozó Hatvanban (1961) 193 175. A Városi Tanács VB beszámolója a termelőszövetkezetek 1961. évi tervteljesítésének állásáról 194 176. A Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum kihelyezett tagozatot indított Hatvanban (1962) 197 177. A hatvani kórház (1967) 198 178. A Hatvani Galéria (1971) 199 179. Megjelenik Hatvanban a Délsziget (1986) 200 180. Hatvan város- és a hatvani Járási tanácsok tisztségviselői (1950-1990) 200 181. Orvos maradok továbbra is, de most más megbízatásnak kell eleget tennem (1990) 202 182. Az első demokratikus önkormányzati ülés, polgármester választás (1990) 205 183. Az önkormányzati id. bizottságok kialakítása, jegyzőválasztás (1990) 208 184. Szabályzat és utcanév-változtatások Hatvanban (1991) 210 185. Hatvan lélekszámának alakulása 211 Felhasznált Irodalom 213