A magyar nép szobrászata

[Budapest, év nélkül.] Misztótfalusi. 68 + [3] p. + I-LXXVI. számozott képtábla.
2. kiadás.

A szerző, aki legkiválóbb szobrászművészeink egyike, ebben a munkájában úttörő feladatra vállalkozott. Az etnográfusok mindeddig átsiklattak azon az e munkában bőségesen dokumentált tényen, hogy a magyar nép a nagyművészeteket is űzi, mégpedig országos kiterjedésben és olyan ősi alapokon, amelyek egy évezreden túlra eresztik vissza gyökereiket. A páratlan szépségű és dús illusztrációs anyag rányitja a szemet a terra ineognita mérhetetlen gazdagságára és rávilágít a titokra, mi a forrása művészetünk egyéni, nemzeti jellegének. Ennek az anyagnak a felbukkanása megoldja a sokat vitatott őstehetség-kérdést is: az őstehetség nem a légüres tér csodája, hanem szerves folytatója és művészi kifejezője annak az ősi magyar léleknek, amely a magyar nép ügyes ujjai által szüntelenül hajtja szépséges virágait. Bizonyos, hogy ez a széles távlatokat nyitó kezdeményezés követőkre talál és falusi házak és vidéki múzeumok homályából hamarosan a köztudatba kerülnek népünk alkotóerejének kincsei.