Vásároljon könyvet mobil készülékével egyszerűen.
1 445 din.
Várható szállítási idő
13 munkanap.

A Filippi levél - Bibliatanulmány

Immanuel Alapítvány, 2021
  • 174 oldal
  • karton
  • ISBN:

Amikor ezt a levelet írta, Pál egy római börtönben raboskodott, ám még a fogság nehéz körülményei között is sikerült rátalálnia az örömre! Hogy mi volt a titka? Úgy gondolom, az, hogy megtanult Isten Igéje szerint gondolkodni. Ha úgy döntünk, hogy pozitív szemlélettel fogunk élni, még a legrosszabb körülmények sem foszthatnak meg az örömtől.

A Filippi levél az egyik kedvencem, mert nemcsak az első gyülekezet tagjai számára jelentett bátorítást, hanem sok olyan helyzetről beszél, amellyel nekünk is akad dolgunk életünk során - viselkedjünk az evangéliumhoz méltón; győzzük le az önzést; álljunk ellen a panaszkodás és vitatkozás kísértésének; engedjük el a múltat, és tekintsünk előre a jövőbe; örvendezzünk az Úrban, akármi van is;
őrizzük meg a békességünket, és ne éljünk aggodalmaskodásban; Isten szerint valóan gondolkodjunk, és bízzunk benne, hogy Isten be fogja tölteni szükségeinket -, ezenfelül segít ezeket megfelelően kezelni. Biztosan áldásodra válik, ha áttanulmányozod a Filippi levelet, és az a szívem vágya, hogy ez a könyv segítségedre legyen a szellemi növekedés útján.

JOYCE MEYER, A Filippi levél című könyvből