Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
József Attila - a Szép és Jó Szó mestere
- 236 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789633466827
- Szállító: Mike és Tsa Antikvárium
- foltos
- aláhúzásokkal
A Párizsban élő Fejtő Ferenc - író, kritikus, publicista, József Attila barátja, a Szép Szó egyik alapítója, 1935-1938-ban szerkesztője - 1934 és 1952 között írott tanulmányaiból és cikkeiből állított össze gyűjteményes kötetet, melynek minden írásához 2004-ben értelmező-megemlékező felvezetést illesztett. Az illegális kommunista mozgalomba bekapcsolódó, majd letartóztatása és kiszabadulása után a szociáldemokrácia felé orientálódó Fejtő olykor álnéven (Fülöp Ernő) írt tanulmányai elsőként többek között a Korunk, a Népszava, a Szocializmus és a Szép Szó hasábjain jelentek meg. A korszak jelentős irodalmi eseményeiről szóló írások nem véletlenül kerültek a József Attilát méltatók mellé, hiszen valamennyiben szó esik róla: Fejtő mindvégig elszántan harcol József Attila elismertetéséért, s "kijelöli" helyét a két háború közötti magyar irodalomban.