Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Balett-lexikon (Balettlexikon)
- 779 oldal
- Kötés: kemény kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 963330203x
- Szállító: ECOkönyvek Antikvárium
Nagyon sokszor megállapított tény: felszabadulásunk óta valamennyi művészeti ág közül a balett ment át a legnagyobb fejlődésen. Mégpedig két vonatkozásban. Egyrészt az elmúlt évtizedekben bontakozott ki maga a magyar balettművészet, másrészt ekkor formálódott ki a balett hazai közönsége.
Ideje volt tehát, hogy a Zeneműkiadó olyan könyvet bocsásson a balettkedvelő közönség rendelkezésére, amelyben mindent megtalál, amit csak a táncművészetről tudni kell. A lexikális rendben felsorakozó címszavak tájékoztatást adnak a táncművészet és ezen belül elsősorban a színpadi balett szak-fogalmairól, nagy táncosairól, koreográfusairól. Megtalálhatók a kötetben a nagy együttesekre, díszlettervezőkre, balettközpontokra vonatkozó információk és természetesen mindazok a balettművek, amelyek a világ színpadain jelentőségre tettek szert.
Balettlexikonunk alapja a kitűnő német tánctörténész és balettkritikus, Horst Koegler több kiadást megért enciklopédiája. Anyagát Körtvélyes Géza, a balett-történet jeles tudósa dolgozta át a hazai közönség számára. Az átdolgozás elsősorban a magyar táncművészekre vonatkozó tudnivalókat és a magyar balett-történetet érinti. Az olvasó így tájékoztatást kap a magyar táncművészetről is, többek közt azokból a táblázatokból, melyek felsorolják a budapesti, kolozsvári, pécsi és szegedi balettegyüttesek teljes műsoranyagát.