Vásároljon könyvet mobil készülékével egyszerűen.

Bővítve is megjelenik Erőss Zsolt életrajzi könyve
2013.06.06.
A hegymászó, akinek semmi sem szeghette kedvét.

Földes András tavaly ősszel jelentette meg a legismertebb magyar hegymászóról, Erőss Zsoltról szóló könyvét. Azóta tragikus események árnyékolták be a történetet, ezt pedig hamarosan egy bővített kiadás formájában megismerhetik az olvasók.

Erőss Zsolt élete sohasem volt szokványos. A legismertebb magyar hegymászó kalandjai Erdélytől egészen a Himalájáig vezettek, minden egyes alkalommal a saját határaid feszegette, minden alkalommal saját magát győzte le. Az író, Földes András nem csak barátja volt Zsoltnak, hanem részt vett expedícióján is, hiszen ezáltal még pontosabb képet tudott festeni a hegymászó kalandjairól. Elmondása szerint Erőss Zsolt nem csak a fiatalok vagy sportolók körében volt ismert, hanem korosztályra való tekintet nélkül szinte mindenki szemében hősként tündökölt. Az alpinizmus akkor sem ért véget, amikor elveszítette egyik lábát, hiszen tovább folytatta a mászást, talán elszántabban, mint azelőtt valaha. 

Holnap jelenik meg a Földes András által írt könyv bővített változata, amely igazi lezárást is megjeleníti a könyvben: befejezi Erőss Zsolt történetét, az utolsó expedíció emlékét.