Artmagazin 122. - 2020/3. szám

Az Artmagazin cikkei a kortárs és klasszikus művészet témakörében jelennek meg a magyar és a nemzetközi eseményekre, kutatásokra, irányzatokra, trendekre egyaránt fókuszálva. Érdeklődésünk a határterületekre is kiterjed: divat és design éppúgy téma nálunk, mint mondjuk a színházművészet, építészet, zene képzőművészeti kapcsolódási pontjai.

ARTMAGAZIN 122.
Címlapunk memento, mert lehet, hogy mire megjelenünk már alig marad valami
a hetvenes évek egyik legjobb modern magyar épületéből, ami a Várban állt, és
mint ipari műemlék - néhány évig onnan irányították Budapest áramellátását -
egy funkcióváltással tökéletes helyszíne lehetett volna különböző művészeti
programoknak, és energetizálhatta volna a negyed életét. Persze nagyon
megosztó egy-egy ilyen épület, mint ahogy szinte mindegyik, ami állított valamit,
és a közízlés előtt járt, vagy még közel ötven év múlva is előtte jár.
A trendek változnak - a múlt század huszas éveiben a szecesszió iránti
ellenérzéseket kellett leküzdeniük a hivatásos értékőrzőknek, most épp a
brutalizmusnak nevezett irányzat csúcsteljesítményeivel kellene
megbarátkoztatniuk a nagyközönséget. Minden esetre hülye dolog lesz majd
húsz év múlva visszaépíteni a Teherelosztó tornyát.
Mint az eddigiekből sejthető e számunk cikkei főleg a megőrzés, visszabontás,
újraértékelés kérdései körül keringenek. Így aztán olvashatnak a velencei
biennále magyar pavilonjának építésekor és újjáépítésekor zajló, a vicces
elemeket sem nélkülöző csatározásokról, egy Czóbel-mű újranézéséről, vagy
arról, érdemes volt-e visszabontani a Levelet olvasó lány című Vermeer-képet, és
megkérdőjelezni, hogy maga Vermeer hajtotta rajta végre a Cupido-motívum
eltüntetését. Cikkünkben olyan restaurátor mondja el véleményét, aki
fantasztikus gyűjteményének képei között élve vélhetően sokunknál jobban érti,
amit a művek beszélnek.
Címlapsztorink leletmentő projektről szól, Branczik Márta kezdeményezéséről,
aminek keretében olyan hetvenes évekbeli épületekről készül dokumentáció,
amelyek érdemesek lennének a megőrzésre, mégis lebontásra ítéltettek. Ezek a
korszak csúcsteljesítményei, de valahogy az ekkoriban tömegével épült
lakótelepek, és mondjuk még a szocialista múlt árnya is, rájuk vetül. Pedig mára a
lakótelepek is érdekes átalakuláson mennek keresztül, vagy amelyik nem, ott
besegítenek köztéri művészeti projektek - például Veszprémben, ahol
megszülettek a város legújabb szelfi-pontjai.
Az idő- illetve stílus-rétegek egymáshoz való viszonyát egy-egy életművön belül
vizsgálva dolgozik a művészettörténész, de van, hogy az efféle munka a művész
számára is érdekes - ez maga a posztmodern, aminek fontos darabjai szintén
most csúsznak bele a védendő kategóriába, illetve most nyílik ki rájuk a
szemünk. Bak Imre interjúnk is ennek jegyében készült.
Paradigmaváltások: ez lehetne tehát e számunk hívószava - az alkotás mögötti
szándék, és a műalkotások értelmezési gyakorlatának változásáról szól az Ulbert
Ádám műveivel foglalkozó írás, illetve az a cikkünk, ami Arnold Schönberg
festményeit helyezi el a nonfiguratív művészet idővonalán pszichológiai
vonatkozásokat is megemlítve. A könyvek amiket ismertetünk tulajdonképpen
ugyanezzel foglalkoznak: az értékítéletek változásainak dinamikájával. Végül
Dürer tesz pontot a sok kérdés végére, amikor bevonultatja szemünk elé A lovag
a halál és az ördög című kép szereplőit. (Topor Tünde)