Érték és mérték. Verstani példatár

A verstantól sokan félnek, sokan idegenkednek. Senki nem tagadja azonban, hogy a verstan ismerete és alkalmazása nélkül a költészet évezredes értékei nem jöhettek volna létre, értő befogadásuk meg egyenesen lehetetlen. Aki a vers ritmusát, hangzásvilágát, zenéjét nem érzékeli, valójában nem érti a verset. Képes a maga számára „lefordítani", a hétköznapok nyelvén megfogalmazni a költő állítólagos „üzenetét", a sokat emlegetett „eszmei mondanivalót", ám a verssel - mint irodalmi műalkotással - termékeny dialógust kialakítani képtelen. Költészetünkben egymást érik a nagy formakészségű költőnemzedékek. Műveik a mai napig jelentős részben és bizonyíthatóan valamely klasszikus mértéket követnek, ahhoz kapcsolódnak vagy attól való tudatos eltérésükben értelmezhetőek. Örvendetesen gyarapodnak a verstani ismereteket közlő szakmunkák is. Mindeközben az olvasóközönség verstani felkészültsége generációról generációra gyengébb. Az ismeretek gyakorlati alkalmazására kevés alkalom kínálkozik. Ez a gyűjtemény azzal a szándékkal készült, hogy számba vegye a magyar költészetben leginkább használatos verselési módokat, versmértékeket, rím- és strófaszerkezeteket, egyúttal lehetőséget teremtsen azok gyakorlati kipróbálására is. A jól ismert klasszikus példák és a megszokott egy-két szakasznyi illusztrációk mellett a legelterjedtebb formákat a kortárs magyar irodalom - nemes hagyományokhoz méltó és továbbra is szemkápráztató formagazdagságról árulkodó - műveiből vett hosszabb részletekkel s, hacsak lehetséges, teljes versekkel mutatja be. Az egyes fejezeteket - mintegy összefoglalásként és újabb gyakorlási lehetőségként - költői játékok, ritmusgyakorlatok zárják. Ugyanezt a célt szolgálja az a - szintén ismert versekből az adott témakörhöz válogatott - címlista, amelynek darabjai a minden családi könyvtárban megtalálható antológiából, a Hét évszázad magyar versei I-IV. kötetből származnak. Végül az elmélet és a részletek iránt érdeklődök szakirodalmi bibliográfiát, vers- és tárgymutatót is találnak. A legkevésbé sem titkolt cél tehát: bizonyítani, hogy elmélet és gyakorlat, mesterségbeli tudás és képzelőerő, klasszikus és modern nem egymást kizáró, ellenkezőleg: egymást feltételező tartalmak. A verstantól való félelem, idegenkedés pedig alaptalan.
(Előszó)