Holtág

Sokáig még a szótól is irtóztam: holtág. Ahogy gyerekként riasztott a szertárban a műanyag csontváz, az út szélén az elgázolt macskatetem is. Aztán ha tetszett, ha nem, az évek múltával meg kellett értenem: a halál van. Mi több, minden életnek egy mérföldköve. Egy mérföldköve, de nem több.

Ám a veszteség is valódi, van, és a maradók veszteségérzetét enyhíteni kell figyelmes szeretettel és megértő jelenléttel. Sok beszélgetés szolgálta ezt, amelyeknek mint lelkészfeleség voltam a részese. Ezeknek a beszélgetéseknek a végén születtek meg a kötetbe gyűjtött - nevezzük így - elengedő levelek. Levelek egy-egy eltávozott emberhez.

Minden gyász más és más, így különbözők a levelek is - egy dologban azonban egyformák: a szédítő mélység széléről visszavezettek minket, a beszélgetések résztvevőit az útra, amelyet életnek nevezünk. A leveleket imádságok, igei gondolatok követik Varga Gyöngyi evangélikus lelkész tollából.

A beszélgetések lezárásakor mindannyian azt tapasztaltuk meg, hogy szeretteink nem a semmibe távoztak el. Mint ahogyan a folyó sodráról leválasztott holtág is él, lüktet tovább, úgy válnak ők is bennünk egy távolból is ható mozdulattá, részletté, emlékké, illattá.

Tudjuk már, hogy fentről kapott életünk titkai mellett a jövőnk is titok, de Isten titka. És nála jó kezekben van minden.

Füller Tímea