Vásároljon könyvet mobil készülékével egyszerűen.
2 856 din.
Várható szállítási idő
25 munkanap.

Castrum 6. - A Castrum Bene Egyesület hírlevele 2007/2. szám

Históriaantik Könyvesház, 2007
  • 124 oldal

A 2009-ben 20 éves jubileumát ünneplő Castrum Bene Egyesület a hosszú évek során a hazai várkutatást foglalkoztató szinte minden fontos kérdéssel foglalkozott már. Azoknak a kedvéért, akiknek még nem cseng ismerősen a Castrum Bene Egyesület neve: 1989-ben, a Mátrafüreden tartott első tematikus középkori vártörténeti konferencia után egy évvel alakult meg azzal a céllal, hogy a várakkal és erődítésekkel foglalkozó régészeknek, történészeknek, művészettörténészeknek és érdeklődő laikusoknak legyen egy olyan fóruma, ahol megismerhetik egymás új kutatási eredményeit, és nem utolsó sorban egymást. A 2005. évtől, a Historiaantik Könyvesház Kiadóval együttműködve, már „CASTRUM” néven, nyomatott formában jelenik meg a tudományos közleményeket is tartalmazó hírlevelünk, amely megrendelhető, előfizethető, illetve könyvárusi forgalomba is kerül. Évente két szám kiadását tervezzük.